Hírarchívum

Nagy siker Európában az iTunes, terjeszkedne az OD2

Két héttel a kezdés után az Apple illetékesei már bemutatták az első statisztikai adatokat az iTunes európai indulásáról. Steve Jobs büszke volt az eredményekre, a sajtó pedig kíváncsi a további fejleményekre, különösen azután, hogy az európai vetélytárs, az OD2 is terjeszkedni szeretne.Az amerikai számítástechnikai óriáscég több mint egy éve indította el az Egyesült Államokban hangfelvétel letöltő vállalkozását, amely az év üzleti sikerének bizonyult több gazdasági magazin egybehangzó állítása szerint. Az iTunes európai, egészen pontosan egyelőre franciaországi, németországi és nagy-britanniai megjelenése hasonló sikerrel kecsegtetett, ami valójában csak a próbája a cég vezetősége szerint a teljes Európai Uniós (köztük a magyar piacon történő) indulásnak, majd a globális terjeszkedésnek.

Az Apple iTunes Music Store június 15-én kezdett Európában, és azóta igazolta a várakozásokat, legalábbis a beszámolók és a számok alapján. Bár az öreg kontinensen nem az Apple rendszerek számítanak a legnépszerűbbnek, csak az első héten a három országból 800 ezer letöltést regisztráltak, ebből csak Nagy-Britanniában 450 ezret. Ez az eredmény már csak azért is kiemelkedőnek számít, mert a BPI (British Phonographic Industry) adatai szerint az összes többi eddig működő legális letöltő hálózatról a szigetországban az idei első félévben mindössze félmillió hangfelvételt vásároltak.

Steve Jobs, az Apple vezetője közleményében le is szögezte, hogy ezt azért is tartja fantasztikusnak, mert a nagy ellenfélnek tartott vállalkozás, az OD2 ugyanezen a héten a teljes kontinensen eladott dalainál csak Nagy-Britanniában 16-szor annyit vásároltak a zenerajongók az Apple iTunes Music Store-ból. Ráadásul a 2003 áprilisi indulás óta megtörtént a 85 milliomodik letöltés is, és az eddig legjobban teljesítő héten 3,3 millió hangfelvétel-vásárlást regisztráltak, ami most csak nőhet az európai adatokkal együtt.

Felröppent közben a hír, hogy az OD2 a Seattle-i Loudeye vállalkozással készül szövetségre lépni, amely nemcsak az értékét és a méretét növelné, de az európai cég amerikai terjeszkedésének is esélyt adna. Részletekkel egyelőre nem szolgáltak.