Hírarchívum

Csengõhang-lista a Billboard-ban

November hatodikától a Billboard, a világ vezetõ zenei magazinja új toplistával kedveskedik olvasóinak: a hagyományos kategóriák mellett ezután a csengõhangok is listán szerepelnek majd.A zenei szerkesztõk bibliájának tartott amerikai szaklap, a Billboard történelmi lépésre szánta el magát, elsõ novemberi számában már „Hot Ringtones” néven a legnépszerûbb mobil csengõhangok is eladási sorrendbe kerülnek. A több tucatnyi hivatalos slágerlistát közlõ lap a technika fejlõdésével haladva korábban elindította az online letöltések listáját a zeneáruházak adataira hivatkozva. Most a piac növekedését követve indul a csengõhangok listája, melyet az amerikai tartalomszolgáltatók eladási adatai alapján állítanak össze az újság szerkesztõi, és a húsz legnépszerûbb polifonikus csengõhang fog ebben szerepelni.

A csengõhangok körülbelül három éve kezdtek terjedni az Egyesült Államokban, azóta forgalmuk negyedévente húsz-harminc százalékkal nõ. Idén év végére a teljes piac nagysága elérheti a 250 millió, illetve egyes becslések szerint akár a 300 millió dollárt is. A mobil tartalomszolgáltatások közül már így is kétségtelenül a csengõhang a legnépszerûbb.