Hírarchívum
Újabb árukapcsolás a digitális zeneüzletben
Korábban is előfordult már, hogy egy internetes zeneáruház és egy világmárkának számító gyorsétteremlánc termékeik bevezetéséhez kölcsönösen felhasználták egymást. Most is erről van szó, amikor a Burger King és az AOL kötött szerződést, amelyet nagy televíziós kampány kísér az Egyesült Államokban.Nem az első eset ebben az esztendőben, hogy egy gyorsétteremlánc szerződést köt egy zeneáruházzal, hiszen a hamburgerre és a popzenére egyaránt fogékony tinédzserek mindkét üzletág elsőszámú célpontjai. Még júniusban a McDonald’s-ban elköltött szendvicsek mellé járt ingyenesen letölthető hangfelvétel a Sony Connect-ből (lásd: McDonald’s szendvicshez letölthető zene a Sony-tól), sőt az év elején az Apple Music Store a Pepsi-vel állt össze egy promóció kedvéért (lásd: Zeneletöltéses játék a Pepsi és az Apple akciójában). Most a szintén hamburgeréről és sültkrumplijáról híres Burger King kötött szerződést az AOL céggel, illetve annak zeneletöltésre szakosodott szekciójával.A szerződés lényege az, hogy amennyiben a vásárló elfogyaszt egy Whopper szendvicset bármelyik amerikai Burger King étteremben, kap egy kódot a csomagoláson, amellyel az AOL zeneáruházában letölthet egy ingyenes felvételt. Egy Double Whopper két ingyenesen letölthető hangfelvételt ér a zeneáruház nagyjából 700 ezres katalógusából. A mindkét fél által nagy reményekkel útnak indított akciót fokozott televíziós kampány kíséri.